A Magyar Állampapír Plusz és az ingatlan piac találkozása Budapesten!

A legfrissebb adatok szerint a júniusi bevezetése óta több mint 1981 milliárd forintot jegyeztek az új állampapírból.

A megtakarítás és az ingatlan piac összefüggéseit szeretném bemutatni ebben a bejegyzésemben, ezért a magát a Magyar Állampapír Pluszt és a bevezetését csak részben ismertetem.

A magyar gazdaság szereplői több mint 6000 milliárd forint készpénzt tartanak, ami a GDP 14 százalékát teszi ki. Ez nemzetközi és régiós összehasonlításban is magas, amelynek csökkentésében áttörésre számítottak az állampapírral, ami be is jött. Természetesen pusztán nem csak ez volt a mozgatórugója az állampapír bevezetésének.

A Magyar Állampapír Pluszt belföldi és külföldi magánszemélyek (devizabelföldi és devizakülföldi természetes személyek) vásárolhatják meg. Futamidő végén az utolsó, lejáratkori kamatfizetési napon forintban kifejezett kamatösszegre jogosult a MÁP Plusz tulajdonosa.

A kamat mértéke:
 – az első félévben évi 3,5%
 – a második félévben évi 4,0%
 – 2. évben évi 4,5%
 – 3. évben évi 5,0%
 – 4. évben évi 5,5%
 – 5. évben évi 6,0%

A lejáratkor elérhető maximális hozam mértéke (egységesített értékpapír hozam mutató – EHM): 4,95 %*.
Kibocsátás napjától a lejárat napjáig terjedő 5 éves időszakra (a lejáratkor) fizetendő teljes kamat mértéke 27,35%**.

A Magyar Állampapír Plusz utáni kamatbevétel adómentes.
                                                                                                                         Forrás: www.allampapir.hu

Tehát 5,47%-os éves hozamot garantál az állampapír, ha 5 évig „bent hagyod” a pénzed. Ezzel a hozammal az ingatlanpiac szembe találta magát egy jelentősnek mondható vetélytárssal.

A bejegyzésben a budapesti ingatlanpiacra fogok kitérni, bár ez globálisan igaz az országban, hogy az utóbbi évek a folyamatos emelkedésről, szárnyalásról szóltak a piacon, ami most egy változáson megy keresztül.

A legnagyobb hirdetési portál nagy számú látogató visszaesésről számolt be a www.ingatlan.com -on, míg, a legnagyobb ingatlanértékesítéssel foglalkozó cégek a bevételükben számoltak be egy jelentősebb csökkenésről. Természetesen ez is egy több tényezős folyamat, amik állandóan formálják a piacot, de ezen tényezők közül a Magyar Állampapírt pluszt ragadnám ki és vizsgálnám meg.

Az utóbbi években a vásárlók egy jelentős százaléka egyes statisztikák szerint 34 – 45 %-a befektetés jelleggel vásárolt ingatlant Budapesten, azaz vagy rövid és hosszú távú bérbeadás vagy tovább adás céljából. Az évek során folyamatosan telítődött a bérbeadói piac, ami abból látható, hogy a bérbe adni kívánt lakások száma az utóbbi 2 évben kiugróan megnőtt. Megjelent az a probléma egyes típusoknál, hogy mivel a bérelni kívánó személyek nagyobb kínálattal találják magukat szemben, így a számukra nem előnyös paraméterrel rendelkező ingatlant nem veszik ki és egy ár/értékben jobbat választanak. (Persze a bérleti díjak mértéke egyáltalán nem nevezhető előnyösnek a bérlők szempontjából.)
Az árak pedig olyan magasságokban emelkedtek már, hogy ezt a bérleti díjjak nem tudták követni (az ország gazdasági helyzete és az átlagfizetések miatt), így egyre mélyült a szakadék az ingatlanokért kifizetett vétel ár és az éves megtérülés között.

Emlékszem 3 éve még mindenki kereste az évi 7%-os éves megtérülést, majd jött a 6%, 5% ma meg már sok esetben ez alá kerülnek a megtérülések. A kiadással kapcsolatban pedig felmerülnek további „feladatok” mint a lakás kiadása, bérlővel való „harc”, adózás, avulás stb.

A most piacra került állampapír pedig egy olyan befektetés /megtakarítás, ami a jelenlegi piacon felveszi a versenyt az éves megtérüléssel és munka nélkül kapja meg a befektető egy összegben.

A lakásnak és az állampapírnak is megvan az előnye, hátránya, hiszen a lakás ára az évek során növekedhet, csökkenhet a pénzt viszonylag könnyen „ki lehet venni belőle”, míg az állampapír egy  rugalmatlanabb lehetőség, de biztos. Nyilván itt mindenki élethelyzetétől és korától függően más szempontokat tart szem előtt.

Azt gondolom, hogy a visszaesés nagyban köszönhető a Magyar Állam papírnak, hiszen egy nagyon nagy számú és készpénzzel rendelkező vásárló erőt szívott el és még fog a vásárolni vágyok oldaláról. De nagyon jó visszajelzés volt számomra is abból a szempontból, hogy megmutassa az emberek motivációját.

Az emberek továbbra is szeretnének befektetni, de talán már úgy látják, hogy az ingatlanpiac túl magasan van, így bátran fordulnak másfelé is akár, ami szerintem 2-3 éve még elképzelhetetlen lett volna. Talán akkor is fizettek volna be 2000 milliárdot, de nem 2 hónap alatt…

Személyes véleményem, hogy az ingatlan továbbra is kitűnő befektetési lehetőség minden szempontból, de nem szabad ész nélkül vásárolni. Figyelni kell a piacot és ár értékben mindig meglehet találni az adott piaci helyzetben megfelelő ingatlant. 

Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy akkor most milyen irányba fog menni az ingatlan piac? Jó kérdés! A következő bejegyzésem erről fog szólni!

Leave a Comment