Nem láttam, de megveszem! Így adtam el ingatlant egy családnak, akik több 1000 km voltak tőlem!

Egy nagyon érdekes történetet szeretnék veled megosztani. Úgy vásárolt tőlem ingatlant saját célra egy család, hogy nem ismerték Magyarországot, el sem jöttek megnézni az ingatlant és az adásvételi szerződés megkötésére sem utaztak Magyarországra. Az ingatlant csak a birtokbaadás után látták először.

Budapesten a 13. kerületben árultam egy 164 nm-s ingatlant, mely egy kétszintes lakás volt. Egyszer csak kaptam egy e-mailt Dél-Koreából. Tetszik nekik az ingatlan, több ismerősük él már itt, így mindenképp szeretnék megnézni és úgy néz ki, hogy ide is költöznének 1 éven belül, hiszen az ismerősök vállalkozásába betársulnának. Több hétig ment a beszélgetés e-mailen, de soha nem tudták megoldani az ide utazást, így lemondtam róluk.

Egyszer csak hívtak, hogy menjek el és FaceTime-on mutassam nekik meg a lakást. El is mentem és a tulajdonosokkal közösen megmutattuk nekik az ingatlant egy videó hívás keretein belül. Az utcán és a környéken majdnem 20-25 percet sétálgattam és szintén telefonon keresztül nézték, amit mutatok.

Megköszönték és azt mondták, hogy 2 napon belül jelentkeznek. Ez meg is történt és jelezték, hogy kell nekik a lakás. E-mailben átküldtem a tulajdoni lapot, a vételi ajánlatot és elmagyaráztam nekik egy tolmács segítségével, hogy pontosan milyen folyamatokon keresztül kell végig menni. Mindent precízen, az előre megbeszéltek alapján küldtek, scanneltek és utaltak, így készülhettünk az adásvételre. A tárgyalás alatt a tolmács segítségével több, mint 17 órát telefonálltunk és 76 db e-mailt küldtem el.

Mivel nem tudtak ideutazni, így egy Budapesten élő ismerősüknek adtak meghatalmazást, aki aláírta a szerződést és az aláírás után átutalták Dél-Koreából a foglalót, míg a közigazgatási engedély kiadása után a maradék vételárrészletet is.

Egy vasárnap reggelre beszéltük meg a birtokbaadást, amire végül el tudtak jönni. Nagyon izgultam, hiszen eddig csak telefonon keresztül videón látták a lakást, de már kifizették az ingatlan árát. Félve mentem az ingatlanhoz egy fél liter magyar pálinka és egy csokor virág kíséretében.

Nagy kő esett le a szívemről, hiszen a lakás nagyon tetszett nekik, jelenleg már lakják is. Hihetetlen, hogy ilyen elképzelhetetlen szituáció is megtörténhet az ingatlan piacon. Ezért imádom a munkámat!

Leave a Comment